Keresés ebben a blogban

2012. november 25., vasárnap

Elfelejtettem

lefényképezni a báránysültet, olyan gyorsan elfogyott. De a receptet leírom, legalább lesz hol keresnem, a cetli úgyis mindig eltűnik (füzetbe beírni túl macerás). Szóval:
Részeges bárány:
finom bárányhusit késsel meg kell szurkálni, a lyukakba 1-1 gerezd fokhagymát tenni. A husira só, bors, rozmaring zsálya. Beletesszük egy tálba, tetejére vöröshagyma karikák (ne sajnáld), majd felöntjük 1 dl olívaolaj és 1 dl fehérborecet keverékével. (emlékeztető: kevesebb ecettel nekem finomabb). Ebben áll két napig, időnként megforgatjuk.  Sütéshez már a tepsiben  fehérborban puhára pároljuk, majd pirítjuk.

2012. november 24., szombat

Első bejegyzésem

első blogomban.

 Hónapok óta kacérkodom a gondolattal, hogy blogot vezessek, de mindig elvetettem az ötletet, minek vezetnék. Blogot olvasni viszont szeretek :)
Nem akarok semmi téma köré rendeződni, hanem mikor mi az ötlet, ihlet, egyebek. Mai ihletem a kapros túrós lepény. Ez a második próbálkozásom, kicsit jobban sikerült mint az első, de még gyakorolnom kel.
Eredeti receptet a Horváth Ilona féle Szakácskönyvben találtam, majd ráleltem itt is, gyakorlatilag ugyanazt. Ízre jó lett, de még nem elég vastag a töltelék és kicsit túl is sütöttem, vastag lett az alja. De majd legközelebb. Nem adom fel :) 

Közben betettem a sütőbe egy kis bárányhusit, ami két napot állt fincsi pácban. Eredmény, recept később...